Elsősegélynyújtás


A Magyar Vöröskereszt törvényében foglalt feladata a társadalmi elsősegélynyújtás népszerűsítése, amelyet már évtizedek óta megszakítás nélkül végez.

Az elsősegélynyújtás hajlandóság Magyarországon meglehetősen alacsony, melynek csak részben oka a társadalmi szolidaritás gyengesége. A Magyar Vöröskereszt célja, hogy az ismeretek hiánya ne akadályozza a segítségnyújtást. A tanfolyamot úgy szervezzük, hogy a gyakorlat kerüljön előtérbe, azért hogy amíg a mentő meg nem érkezik, a képzett elsősegélynyújtó meg tudja tenni az első lépéseket az élet megmentéséért.

Az elsősegélynyújtás színterei:

    Általános iskolában, középiskolában és főiskolán szervezett ingyenes tanfolyamok.

    Közúti járművezetői engedély megszerzéséhez előírt vizsga.

A Magyar Vöröskereszt egységes szabályozás szerint végzi az elsősegélynyújtás vizsgáztatást az egész ország területén.

A közúti járművezetői engedélyhez szükséges – közúti elsősegélynyújtás ismereteket igazoló – vizsgaigazolást az kaphat, aki az elsősegélynyújtásból előírt ismereteit – a Magyar Vöröskereszt által kiállított – vizsgaigazolással igazolja.


A vizsgára történő bejelentkezés online történik az alábbi felületen:

https://szszbmvk.hu/vizsgajelentkezes

 

A vizsgák a Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezetének regisztrált vizsgahelyszínein történnek:

  • Nyíregyháza: Arany János u. 7. I. emelet
  • Tiszavasvári: Ady Endre u. 8. (illetve Városháza tér 4. - Házasságkötő terem)
  • Mátészalka: Alkotmány u. 48.
  • Kisvárda: Bocskai u. 33.
  • Vásárosnamény: Eötvös u. 10/b (Sz-Sz-B. Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Polgári Védelem Kirendeltég)
  • Fehérgyarmat: Kossuth tér 34.
  • Nyírbátor: Szentvér u. 28.

A vizsgára történő bejelentkezés határideje a vizsgaidőpont előtti 5. munkanap.

 

Ügyfélfogadás nyíregyházi irodánkban (Nyíregyháza, Malom u. 3.):

Hétfőtől – csütörtökig: 8:00 – 15:30 óráig

Pénteken: 8:00 – 13:00 óráig

 

Jogi szabályozás:

a 31/1992. (XII. 19.) NM rendelet Közúti járművezetők elsősegélynyújtási ismeretei megszerzésének igazolása

A vizsgához kapcsolódó tájékoztató itt tölthető le.

A vizsga minden résztvevője köteles betartani a Tűz-, baleset- és vagyonvédelmi tájékoztató rendelkezéseit, mely itt tekinthető meg!

 

Vizsgával kapcsolatos információk:

Az online felületen történő vizsgajelentkezés elküldését követően a vizsgázó automatikus e-mailt kap, mely tartalmazza a fontos tudnivalókat.

Vizsgadíjat csak a vizsgaregisztrációt követően utaljanak!

A vizsgaregisztrációt követően, a közúti elsősegélynyújtó vizsga díjának befizetése banki átutalással lehetséges a következő számlaszámra történő utalással: 10404405-00030584-00000004.

A közúti elsősegély vizsgadíja 2024. január 1-tól 18.000.- Ft.

A vizsgán történő részvétel feltétele, hogy a 18.000 Ft vizsgadíj-befizetés a vizsga időpontja előtt 3 munkanappal korábban beérkezzen a Magyar Vöröskereszt alábbi elkülönített bankszámlaszámára; továbbá az online felületen megtörténjen a bejelentkezés egy vizsganapra.

Banki átutalás esetén a közlemény rovatban az alábbiakat tüntessék fel:

 - vizsgázó személy neve

 - vizsga helyszínei:  Nyíregyháza, Mátészalka, Vásárosnamény, Fehérgyarmat, Tiszavasvári, Nyírbátor, Záhony, Kisvárda

 - előzetesen regisztrált vizsga időpontja (év/hó/nap)

 

Ha a vizsgázó nem jelenik meg (azon a vizsgán melyre jelentkezett), és nem jelezte távollétét a vizsganap reggel 8 óráig e-mailen, akkor a következő vizsgán való megjelenés feltétele a vizsgadíj ismételt befizetése (a vizsgára történő regisztrációt követően).

A vizsgán meg nem jelent vizsgázó következő vizsgára csak újabb regisztráció megtétele és a vizsgadíj ismételt befizetése esetén bocsátható.

A vizsgadíj ismételt befizetése alól az mentesül, aki:

-       a vizsgát követő 10 munkanapon belül hatósági vagy orvosi igazolással igazolja a vizsgáról történő távolmaradásának okát.

-       tartós betegségét vagy sérülését – a vizsgát követő 10 munkanapon belül bejelenti, majd ezt a tartós betegségét vagy sérülését, akadályoztatásának megszűnését követő 10 munkanapon belül a Magyar Vöröskereszt vármegyei szervezetének átadott érvényes dokumentummal megfelelően igazolja.

-       aki legkésőbb az elsősegélynyújtás vizsgajegyzőkönyv lezárásáig kéri a vizsgát szervező megyei szervezettől vizsgaidőpontjának módosítását.

 

A vizsga elméleti és gyakorlati számonkérési alapja:

Hornyák István Ph.D.: Elsősegélynyújtás mindenkinek című könyve

A könyv ára: 1.790 Ft, mely a Vöröskereszt vármegyei, illetve területei szervezeteinél megvásárolható készpénzben történő helyszíni befizetéssel.

 

A közúti elsősegélynyújtás vizsgára az alábbi dokumentumok megléte szükséges:

  • Érvényes személyi igazolvány vagy beazonosításra alkalmas arcképes igazolvány
  • Jelentkezési, nyilvántartó és értékelő lap (a jelentkezést követően a vizsgázó megkapja az automatikus e-mail mellékleteként)
  • Hozzájárulás kiskorú elsősegélynyújtás vizsgájához (18. életévét még be nem töltött személy esetén a vizsgára jelentkezése csak a törvényes képviselő (szülő) hozzájárulásával történhet.) (a jelentkezést követően a vizsgázó megkapja az automatikus e-mail mellékleteként)

A vizsgán gyakorlati és elméleti kérdések, feladatok szerepelnek.

A vizsga eredményét az elsősegélynyújtás vizsgáztató (mentőtiszt) állapítja meg. Az Igazolást, a Magyar Vöröskereszt nevében az elsősegélynyújtás vizsgaadminisztrátor és az elsősegélynyújtás vizsgáztató adja ki.

 

A vizsgateljesítmény értékelése:

Megfelelt minősítést kap az a vizsgázó, aki az elméleti illetve gyakorlati feladatokat helyesen oldotta meg, és bukást jelentő hibát nem követett el.

Nem felelt meg minősítést kap az a vizsgázó, aki feladat megoldások (gyakorlati vagy elméleti) során olyan megoldást közöl, vagy cselekszik, illetve az, amit elmulaszt, (közölni vagy megtenni) a beteg állapotát rontotta és/vagy bukást jelentő hibát követett el.


A Magyar Vöröskereszt Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Szervezete tanfolyamokat szervez az elsősegélynyújtó vizsgára készülők számára.

A tanfolyam díja: 17.780 Ft.

Jelentkezés: https://szszbmvk.hu/jelentkezes

 

A vizsgázóknak jó felkészülést kívánunk!

 Csatolmány letöltése
Megosztás :